Bemutatkozás
Tisztelt Látogató!
Dr. Jászay Péter egyéni ügyvéd vagyok 6000 Kecskemét, Bocskai u. 3. sz. alatti ügyvédi irodámban várom meglévő és új ügyfeleimet előzetes bejelentkezés alapján a 70/330-50-15-ös telefonszámon, illetve Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. elektronikus levelezési címen.
Irodám a város szívében a Rákóczi utca és Nagykőrösi utca között, a városi bíróság és Kecskeméti Törvényszék épületétől egy utcányi távolságra található.
Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karának nappali tagozatán végeztem 2007-ben.
Ügyvédi tevékenységem megkezdése előtt ügyvédjelöltként szereztem szakmai tapasztalatot.
Jelenleg a Bács-Kiskun Megyei Ügyvédi Kamara 719. lajstromszám alatt felvett egyéni ügyvédként tevékenykedem.
A Magyar Ügyvédek Biztosító és Segélyező Egyesületénél felelősségbiztosítással rendelkezem.
Un. vegyes praxist folytatok, így vállalok polgári ügyekben peres és nemperes képviseletet, büntetőügyekben védelmet, illetve cégalapítással, cégmódosítással, valamint okiratok készítésével, továbbá ingatlan adásvételi szerződések lebonyolításával is foglalkozom, mindezt megfizethető árakon.
Ügyvédi hivatásom gyakorlása során elsődleges célom az, hogy teljes körű és naprakész szakmai ismeretekkel, fiatalos dinamizmussal -gördülékeny ügyintézés, a nagyfokú rugalmasság, az ügyek hatékony és gyors megoldása mellett - álljak mind eseti-, mind állandó megbízó Ügyfeleim rendelkezésére.
Ügyvédi tevékenységem célja a jogi problémák ügyfélközpontú, gyakorlatias megközelítése - minél egyszerűbben, közérthetően - és azok költséghatékony megoldása a legmagasabb szakmai színvonalon.
Ügyfeleimet olyan teljes körű jogi megoldásokkal kívánom szolgálni, amelyek számukra kézzel fogható előnyöket jelentenek vagy éppen megvédik őket a jelentős veszteségektől.
Dr. Jászay Péter




